PÉNZÜGYI BEJEGYZÉSEK
Néhány percben, tömören.
|
Megtakarításos biztosítás
Az életbiztosítások egy speciális formáját adják, a megtakarítással kombinált életbiztosítások. A dolog érdekessége, hogy ugyan, a legtöbbször megtakarítási, vagy befektetési megoldásként tekintünk rájuk, de papíron mégis életbiztosításnak számítanak.
A megtakarításos életbiztosítások két fő irányvonalát ismerjük, attól függően, hogy a díjfizetés milyen ütemben történik. Míg az egyszeri díjas szerződés keretén belül, a futamidő kezdetén egy bizonyos pénzösszeget a biztosítónál elhelyezünk, addig a folyamatos díjas forma szerint, meghatározott pénzösszeget, rendszeres időközönként meg kell fizetnünk a biztosító részére.
A megtakarításos életbiztosítás működése
Függetlenül, a díjfizetés gyakoriságától, a megtakarítással kombinált életbiztosítások az alábbiak szerint működnek. A befizetett pénzünket a biztosító, a költségek levonása mellett két fő részre osztja. Egyrészt, ugye levonja belőle a szerződéshez kapcsolt kockázati díjakat, másrészt pedig, a választott pénzügyi eszközalapokba fekteti, és befektetési egységekre váltja. Jelenleg számos biztosító, és pénzügyi eszközalap közül választhatunk, attól függően, hogy a gazdaság mely ágazatába, szektorába, vagy régiójába kívánunk beszállni, mint kisbefektető. A pénzügyi eszközalapok, összetételük és a befektetés kockázata alapján térnek el egymástól. Természetesen arra is lehetőség van, hogy pénzünket több eszközalap között megosszuk. Ez, pedig a több lábon állás miatt, mindenképpen előnyös lehet. A lejáratkori kifizetést, tehát a befektetési egységek aktuális árfolyama határozza meg, így a cél az, hogy az alacsony árfolyamán vásárolt egységeinket minél magasabb árfolyamon eladjuk. A megtakarításos biztosítás, tehát rugalmas előtakarékossági lehetőséget teremt számunkra, mindamellett, hogy a befektetés kockázatát nekünk kell magunkra vállalni. Azt érdemes tudni, hogy a megtakarításos biztosítások jogilag és adózási szempontból életbiztosításnak minősülnek. Ez azt jelenti, hogy a befizetett pénzünket nem vonhatják végrehajtás, vagy peres eljárás alá sem.
Folyamatos díjas életbiztosítások
A minimális futamideje 10 év így, a rendszeres díjas, megtakarítással egybekötött életbiztosítással hosszú távra érdemes terveznünk. A díjfizetés ütemét a szerződés megkötésekor kell megadnunk, de ez meg is változtatható a futamidő folyamán. A díjfizetést bevállalhatjuk havi, negyedéves, vagy éves rendszerességgel is. Az éves díjfizetés mellett talán az szól, hogy a felmerülő adminisztrációs díjaktól megkímélhetjük magunkat, mégis a legtöbben a havidíjas fizetési módot választják.
Egyszeri díjas életbiztosítások
Az egyszeri díjas életbiztosítás keretén belül, a befektetni kívánt pénzünket a futamidő elején be kell fizetnünk, így szükséges az, hogy nagy vagyontömeggel rendelkezzünk. Egyszeri díjas életbiztosítást már akár egy évre is megköthetünk, mely tetszőlegesen több évre is meghosszabbítható opciót biztosít számunkra.
Ha szeretne Ön is többet megtudni, a megtakarítással egybekötött életbiztosítások működéséről, forduljon bizalommal szakértőinkhez, akik felmerülő kérdéseire, készséggel válaszolnak.
Kalkulátorunk segítségével kiszámíthatja, hogy pénze, a vállalt futamidő alatt milyen mértékben képes gyarapodni.
Kapcsolódó bejegyzések:
Vissza
06 1 58 58 555