PÉNZÜGYI BEJEGYZÉSEK
Néhány percben, tömören.
|
Befektetéssel kombinált életbiztosítás visszavásárlása
A befektetéssel kombinált életbiztosítás lényege az, hogy Ön, mint a megtakarítás szerződője nem csak befektetési lehetőséghez juthat, hanem segítségével életbiztosítási védelemben is részesülhet.
A befektetéssel kombinált életbiztosítás működése
A befektetéssel kombinált életbiztosításba befizetett pénze két részre oszlik. Azt a pénzösszeget, amit megtakarítási célra szán, a biztosító, a választott pénzügyi eszközalapokba fekteti, és befektetési egységekre váltja. A további pénzösszegből történik a kockázati díjak fedezése. A befektetéssel kombinált megtakarítás portfólióját, a szerződő szabadon összeállíthatja, és a portfólió folyamatos menedzselésére is lehetőség van. Ez azt jelenti, hogy Ön, a befektetési szokásai, kockázatvállalási képessége alapján is választhat a biztosítótársaság által kínált pénzügyi eszközalapok közül. Ezen kívül pedig az is felmérendő szempont lehet, hogy a hozamtermelési kilátások mellett, a gazdaság mely ágazatába, szektorába, vagy régiójába kíván kisbefektetőként beszállni.
A befektetéssel kombinált életbiztosítás visszavásárlása – kezdeti egységek
A rendszeres megtakarításba befizetett pénzéből, az első 2-3 évben (ez biztosító függő) Ön, mint a megtakarítás szerződője, kezdeti egységeket vásárolhat. Ez a megkülönböztetés azért indokolt, mert a megtakarítási szerződést az első 2, vagy éppen 3 évben felmondani nem lehet. Nem számítva persze a szerződéskötés utáni felmondási időszakot, ha ez mégis megtörténik, a befizetett díjakat nem kaphatjuk vissza. A kezdeti időszakban tehát kvázi visszavásárlási lehetőség egyáltalán nincs.
A befektetéssel kombinált életbiztosítás visszavásárlása – felhalmozási egységek
A 2. vagy, néhány biztosító esetében, a 3. év után kezdődik a felhalmozási egységek vásárlása. Amennyiben Ön, ezen időszakon belül szeretné szerződését teljesen visszavásárolni, már kedvezőbb feltételekkel teheti meg. Azt szeretnénk azonban hangsúlyozni, hogy ha szerződését idő előtt felmondja, valószínűleg megtakarítási célja sem képes teljesülni, hiszen ezen előtakarékossági formák hosszútávra lettek az Ön számára is megalkotva. A biztosítótársaságok rendelkezésére bocsátanak egy visszavásárlási táblázatot, így ennek átböngészésével Ön is megtudhatja, hogy az adott évben, a megtakarítási egységeinek pontosan hány százalékát igényelheti vissza. A felhalmozási egységeinek kifizetését pedig, egy bizonyos visszavásárlási költség levonása után teljes egészében megigényelheti.
Nem muszáj visszavásárolnia! Nyilvánvalóan, bárki életében előfordulhat olyan időszak, amikor átmenetileg pénzzavarba keveredik, és felmerül benne a megtakarítási szerződése visszavásárlása. Szeretnénk, ugyanakkor az Ön figyelmét is felhívni arra, hogy nem csak a teljes visszavásárlás lehetőségével élhet megtakarítási szerződése kapcsán. A legtöbb biztosító ugyanis lehetőséget nyújt a részleges visszavásárlásra, és a kötvénykölcsön felvételére is. Ez azért is érdekes lehet, mert a teljes visszavásárlással szemben, ezen esetekben a szerződése nem szűnik meg, tehát tovább él, tehát a díjfizetése is folytatható.
Ismerkedjen meg személyre szabottan, előtakarékossági lehetőségeivel, és tanácsadóink garantáltan a legjobb ajánlattal szolgálnak az Ön számára.
Kalkulátorunkkal előzetes képet kaphat arról, hogy rendszeres megtakarítással milyen mértékű anyagi tartalékot halmozhat fel.
Kapcsolódó bejegyzések:
Vissza
06 1 58 58 555